epam szeged hiring

December 3rd, 2010

Mivel naponta érkezik pár hit google-ből az epam szeged kifejezésre, gondoltam megemlítem, hogy az epam bővíti a szegedi irodáját:

Lányok, Fiúk, Sziasztok!

A tárgyalások még folynak, de ha minden igaz, akkor jövő év elejétől újabb irodarészeket tudunk átvenni az Római körúti irodaházban. Ezzel egy időben értékesítési oldalról is felgyorsultak az események, és egy pár új ügyfél érdeklődik az irodánk és szolgáltatásai iránt. Ez azt jelenti, hogy az év elejével további lehetőségünk nyílik új embereket felvenni, akár nagyobb létszámban is és ezeket a lehetőségeket szeretnénk kihasználni. A 2010-es év második felére jellemző „tele az iroda és nem tudunk újabb embereket felvenni” üzenetet tehát most szeretnénk egy kicsit megváltoztatni és az év elején (Jan-Feb) viszonylag sok embernek lehetőséget adni, amelyhez most kell elkezdenünk interjúztatni.

[...]

Ha tehát tudsz olyan embert, aki nincs a listán és szerinted (vagy szerinte) dolgozhatna nálunk, akkor annak a nevét és CV-jét most küldd el, mert ennél jobb alkalmat nem nagyon fogunk találni a közeljövőben új emberek felvételére. A fókusz továbbra is JAVA

Tehát, ha szeretnél az epamnál dolgozni vagy ismersz valakit, aki szívesen jönne az epamhoz, akkor küldj nekem egy mailt ügyesen, lehetőleg csatolt CV-vel erre a címre: Jonatan_Ivanov epam com

Ha csak informálódni szeretnél és nem akarsz CV-t küldeni, akkor is írj nyugodtan.

Entry Filed under: blog

3 Comments Add your own

  • 1. Joniblog » EPAM @ S&hellip  |  December 4th, 2010 at 23:25

    [...] És ha szeretnél itt dolgozni: katt. [...]

  • 2. triplahat  |  January 4th, 2011 at 19:46

    Még aktuális a dolog?
    Várhatóan hány embert vesznek fel?
    Teljes munkaidőre vagy akár részmunkaidőre is keresnek embereket?
    Fejlesztés vagy tesztelés?

  • 3. Joni  |  January 4th, 2011 at 21:16

    Nem vagyok kompetens a témában, de:
    Még aktuális, nem tudom hány embert vesznek fel “viszonylag sokat” :), teljes munkaidőre és szerintem fejlesztőket és tesztelőket egyaránt keresnek most.

Leave a Comment

Required

Required, hidden

Some HTML allowed:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Trackback this post  |  Subscribe to the comments via RSS Feed


kistux

Search

Calendar

December 2010
M T W T F S S
« Nov   Apr »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Categories

Linkroll


Syndication

Meta

Wordpress Creative Commons License Firefox Szpem! RSS 2.0