A törpék a bányában dolgoztak

4 comments in blog 2010. February 1. Joni

Gyakorlatvezető lettem. ^^

MSc round 2.

Add comment in blog 2010. January 30. Joni

Igazából érdekes ez az MSc dolog, mert látok abban jót is, hogy lesz +1 félévem, sőt, lehet ez így a legjobb, de akkor is idegesít. Mert hát EZ milyen szépen néz már ki, illetve nézett, mert két e-mailembe és egy telefonomba került, hogy EZ legyen belőle. Illetve a harmadik sorból. A második kép utolsó +1 sora a mai napi projektvédés eredménye (illetve tegnapi, mert már másfél órája elmúlt éjjfél, ige :P). A vicces a dologban, hogy egyes embereket kivágnak az egyetemről, mert megbuknak, engem meg akkor, ha átmegyek. :D Annyira mondjuk nem bánom ezt a +1 félévet, ha összejönnek a dolgaim, elég menő lehet. :) Viszont bassza a csőröm az a 10 kredites szakdoga karó. Ezek az utolsó félévre maradt tárgyaim, két kötelező tárgy, egy szakdoga, és 3 kreditnyi speckoll, befejezésnek egész menő lett volna, így meg nekem kellett vágtázni érte, hogy karót szeretnék inkább. :)
Most pedig várom mi sül ki belőle. :)

MSc on the way

7 comments in blog 2010. January 9. Joni

Megint felvételi, nice. -.-
A BSc-s felvételi is izgi volt, kezdve ott, hogy anno határidő előtt kb. három héttel kiraktak egy ilyen kiegészítést OM honlapra, miszerint BME mérnök infóra biosz érettségivel nem mehetek. Ez főként azért volt felbaszás, mert eddig nem erről volt szó (felsőoktatási könyvben le volt írva jól), más rész meg mi az, hogy nem mehetek oda? :D Igazából nem nagyon akartam a BME-re menni, de mi az, hogy nem is mehetnék, Pest nem rulez, bár mióta egyetemista vagyok Szegeden és alkalomadtán járok Peten, azóta érdekes mód jobban kedvelem, és úgy láttam már a szépet Pestben is néha. :)
Nade most nem Pestszidó/nemszidó poszt lesz, tudok én mást is szidni (bármit :D), megvan hozzá a skillem. :)

Mondjuk a csodálatos BSc/MSc rendszert, fél királyságom egy osztatlan képzésért! :)
Most MSc felvételi előtt csak annyi a problémám, hogy nincs mérnök infó MSc Szegeden, mondjuk ezt sejtettem már egy ideje. :( A BSc hét féléves, most van az utolsó félévem (menő végzős vagyok :D), megvan minden tárgyam, diplomáznék, de diploma után egy kurva nagy fekete lyuk van csak. Szóval így valszeg az lesz, hogy szeptembertől átbattyogok proginfó msc-re, tavaszi félévnek mindenképp lőttek, így a szakdogám nem adtam le, hogy ne kapjak abszolutóriumot, mert abban a pillanatban a jogviszonyom megszűnik. Szóval diploma, államvizsga majd tavasszal. Megjegyzem szakdogám ebből a megfontolásból be se fejeztem, szal nem is lett volna most mit leadni. :) Ajándék annak a maroknyi embernek, aki eljutott idáig, hogy elküldik őket a francba. :D

Szóval így MSc felvételi még izgibb, viszont voltam kedden az okmányirodában, van ügyfélkapum, e-felvételi rulez, a felvi.hu meg jelenleg nem működik. :D Okmányiroda is fun, akarok neten időpontot foglalni, nézem Szolnokon, két hétre előre minden full, nézem Szegeden, csomó hely volt, csak ezért nem akartam lemászni Szegedre, bár a rajongótáborom már hiányolt erősen. :D Végül telefon Szolnokra, mondták, hogy van holnapra hely, menő. :) Szóval ha akartok időpontot foglalni, egy telefont sem árt megereszteni. :)

Mindezt mondjuk mosolyogva írom, igazából nem idegesít annyira, mint kellene, kaptam egy lehetőséget kövi félévben hasznosan kéne csinálni, pl. felvenni olyan tárgyakat, amik nem voltak, de érdekelnének, befejezni a szakdogám, tanulni angolul, dolgozni, ilyen jó dolgok, közben a felvi is beengedett, nyáron ki kellene menni az USA-ba, vannak ám terveim 2010-re. :) Szeptembertől meg már remélem diplomás mestertanoncként kezdhetem fejleszteni a skilljeim. :)

Jah, ha tudsz valami menő céget, munkát ilyenek, szóljhtx, Joe vagyok, végzős mérnök infós, okos, ügyes és van pár egész jó skillem. :)

Francba

Add comment in blog 2009. December 23. Joni

“Négy éve már annak a napnak széltetőn, de …
sose gyógyult be igazán.”

Sült tészta :)

Add comment in blog 2009. November 25. Joni

Kezdek egyre jobban rákattanni a kínaira, ezt a félévet leszámítva egy kezemen meg tudtam számolni, hányszor ettem kínait, most viszont erőteljesen hozom be a lemaradást, úgy emlékszem régen nem nagyon szerettem, most viszont egészen tetszik. Nyílhatna valami menő Japán hely is Sushi-t sosem ettem még, ahogy a Sake-t sem próbáltam még, meg még mennyi minden van, amit nem ettem, jó most nem a sült-szöcskére meg a cserebogár pajorra gondolok, mondjuk ha elém tennék, lehet megkóstolnám, fun. :)

UP!

Add comment in blog 2009. November 22. Joni

Ma megnéztük az UP!-ot, Pixar filmeket ugye legalább egyszer moziban meg kell nézni, ezzel sem volt másképp. :) Úgy folyamatosan nem hiszem el amit a Pixar művel mostanában, hihetetlen jók, bár idén szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy az első képkocka láttán már az állad keresed, (ebből a szempontból a Ratatouille viszi a pálmát), viszont a bevezetősztori kárpótol, mondjuk nálam kb. az volt az érzelmi magaspont, ez után a többi már nem volt olyan “húúú”, viszont, ez a film is elvarázsolt, és magamra emlékeztetett, de másként, mint Wall-E. Mindegy, irtó jó volt ez is, a Pixar megint alkotott, és megint olyan furcsa érzéssel jöttem ki a moziból. :o

Korííí! ^^

1 comment in blog 2009. November 18. Joni

Fu, a mai volt életem eddigi legeslegjobb koriestje, annyira ment, suhantam-táncoltam, zene is nagyon jó volt, a moonwalk-ot meg meg kell tanulnom korcsolyával. :D
Menő volt nagyon, jövő héten is akarok, meg az után is, sokat! :)

w7

Add comment in blog 2009. September 13. Joni

Feldobtam egyet, pozitívum, hogy végre eljutottunk odáig, hogy nem kell a gyártó weboldalán driverek után kutatnom, majd egy napot eltölteni azzal, hogy felszenvedem őket, vagy win frissítést keresni, hogy egyáltalán felismerje, hogy van olyan hardvereszköz benne, amit nem ismer. :) Vicces és szomorú, minden esetre most piros pont a win update-nek ezért. Az meg, hogy felismerte az újlenyomat-olvasómat és natívan támogatja is már csak hab a tortán. :) Sőt, most jut eszembe felkínálta a Nokia PC Suit-ot is.
Viszont nagy és lassú (úgy érzem legalábbis), ne. A win tűzfal valamivel összeakad és ha nem kapcsolom ki, akkor nincs net. :)
Azt sem értem mondjuk, hogy miért nem találtak még ki valami Synaptics-szerű dolgot, megtehetnék, én meg szeretném, mer’ az jó.
Nagy nehezen sikerült összehozni azt is, hogy tudjam ráncigálni a tálcán a futó programokat. ^^ A pin to the taskbar még nem tudom, elég ambivalens érzés fog el vele kapcsolatban, de asszem ha megszokom tetszeni fog, csak ha több ablak van kombinálva nem bizti, hogy célszerű, viszont jól néz ki. A Quick Launch-ért, az ikonméretért a shortcut-arrow és a show desktop gomb elhelyezése miatt fekete pont. Viszont az értesítési területért nagy piros. :)
Összességében asszem szeretni fogom, ha megbarátkozunk kicsit.
Más nem jut eszembe így hirtelen, meg közben ilyen szép fv-t ábrázolunk szobatársammal, kérem kapcsolja ki. :)

Post-Szünet, Pre-Szeged

Add comment in blog 2009. September 5. Joni

A Herman GT (koleszos gólyatábor) valami fenomenális volt, így SZIN-nel karöltve feltették a szünetemre a koronát, tetszett ez a két hét. :)
Érdekes volt, hogy SZIN előtt itthon simán aludtam 10-12 órákat, leértem Szegedre, és drasztikusan lecsökkent az alvásigényem. :) Mondjuk választása nem nagyon volt, SZIN-en még csak-csak, ha akartam, aludhattam volna délig, de GT alatt kevésbe, gólyák reggeli ébresztése, két óra alvással parádézni végig a napot (kétszer is), hajnalig tartó kolibuli, másnap reggel vinni a kisgólyákat beiratkozni élmény. :)

Iszonyat jó volt, jövőre is akarok. :)

Здравствуй Сегед!

Add comment in blog 2009. August 28. Joni

Azt hiszem ilyet, mint a Russkaja senki más nem tud, tegnap könyörtelenül felrakták a lécet, méghozzá igazságtalanul magasra. Amit meg a közönséggel műveltek…
Nem írom le, elmész, megnézed, mert ilyet máshol nem látsz.

Previous Posts


kistux

Search

Calendar

March 2010
M T W T F S S
« Feb    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Categories

Linkroll


Blogroll

Gondolatolvasó


Plurk.com

Syndication

Meta

Wordpress Creative Commons License Firefox Szpem! RSS 2.0